Timothy Keller: Hit és kételkedés

 

836238_5

„Imádkozni kezdett a keresztény Istenhez és hamarosan rájött, hogy életének fő mozgatórugója a szenvedés teljes elkerülése, az attól való menekülés volt. Ráébredt arra, hogy az ilyen életcél mennyire hiábavaló.”

Személyes kedvencemmé vált ez a mondat a könyvből, mert én is hasonlóképpen éreztem sokáig, és szerintem is találni kell egy másfajta/másik életcélt is. Egy olyat, ami nem hiábavaló. Ez pedig szerintem az olyan élet amiben Jézust követjük és meghalljuk az örömüzenetét a szenvedések közepette is.

Mielőtt a könyvről esne szó, érdemes tisztázni kicsoda Timothy Keller. Timothy Keller egy New Yorkban élő, keresztény teológus, író. Az általa alapított Reedemer Presbiteriánus Gyülekezet lelkésze. Hit és kételkedés című könyve több díjat is kapott és 7. lett a New York Times szépirodalmi bestseller listáján 2008-ban. A könyvben is többször megemlíti, hogy úgy és akkor vállalta el a Reedemer megalapítását, amikor a templomok azért küzdöttek, hogy egyáltalán fent tudjanak maradni. A gyülekezet száma az 50 főről elérte a több mint 5000 főt, és elsősorban a fiatal városi embereket célozza meg.

A könyvben válaszokat kereshetünk és kaphatunk az olyan örök kérdésekre, mint például, hogy miért engedi Isten a szenvedést? Miért van pokol? Cáfolja-e az evolúció a teremtéstörténetet? Megbízható-e a Biblia? Be kell ismerni, hogy sem megkeresni sem megkapni nem könnyű a válaszokat ezekre a kérdésekre. Az engem leginkább foglalkoztató kérdés mindig is az volt, hogy Isten miért engedi a szenvedést, ha egyszer meg tudná akadályozni, hisz mindenre van hatalma? „Ha azonban magunkévá tesszük a keresztény tanítást, hogy Jézus Isten volt és értünk keresztre adta magát, mély vigasztalást és erőt nyerünk a földi élet minden brutalitása közepette. Tudhatjuk, hogy Isten valóban Immánuel – velünk az Isten – még a legborzalmasabb szenvedések közepette is”. De nem csak ezekre a kérdéseinkre kaphatunk megfelelő választ. Keller a könyvben saját véleményét, nézőpontjait és gondolatait vegyíti össze olyan, a kereszténységet napjainkban elutasító neves emberek, valamint irodalomtudósok, evolucionisták, pszichológusok érveivel. Rengeteg helyről hoz fel példákat és ellenpéldákat, érveket. Ami számomra a legfontosabb azonban, hogy minden magyarázatát és gondolatmenetét példákkal támasztja alá. Rendkívül széles a látóköre. Saját lelkészi útja során megtapasztalt történéseket meséli el, amitől személyesebbé válik ez a nem mindenki számára könnyen emészthető könyv. Azonban megéri és kimagaslóan hasznos belevágni, mert személy szerint is rengeteg kérdésemre kaptam, ha nem is teljesen egész és kész választ, de útmutatást, hogy merre érdemes elindulni. Ezúton is köszönöm ezt a szerzőnek! 🙂

Szamos Gabriella

Timothy Keller: Hit és kételkedés

Harmat Kiadó, Koinónia Kiadó, 2012

290 oldal