Afrodité, Artemisz, Ízisz és Loki; gyermekáldozat, véres áldozat és szent orgia. Ezekkel mind leszámoltunk, vagy mégsem?
Számunkra az ókori rítusok nevetségessé váltak, sőt gyakran rémisztően szadistáknak, vagy egyszerűen csak ostobának tűnnek. Nehezen találnánk ismerőseink között olyanokat, akik Baal szobra előtt áldozva indítanák a hetet, legyenek akármilyen sokoldalúak is a barátaink. És ennek mindannyian örülünk is. Főleg a keresztyének. A „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot…”-tal nincs probléma. Igaz, a „Ne kívánd!” parancsolatát még mindig nehéz megtartani, de legalább az ókori istenekkel és követeléseikkel sikerült leszámolnunk.
Bár van ebben igazság, Timothy Keller mégsem értene maradéktalanul egyet velünk. Az amerikai író és lelkész a Hit és kételkedés. Meggyőző érvek Isten mellett c. könyv szerzője lebilincselő stílusban tárja az olvasó elé korunk bálványainak leírását.
Keller a közelmúlt eseményeiből kiindulva magyarázza, hogy mi is számít bálványnak manapság. Nem mulasztja el illusztrálni ezek életünkre gyakorolt hatását sem és mire az első fejezet végére érünk, már ki sem látunk a sok-sok istenpótlékból, amik körülvesznek minket. Bibliai példákon keresztül ismerkedhetünk meg ezekkel részletesebben. Megtudhatjuk hogyan lett Jákób és Lea is vágyaik áldozata, noha mindketten másképpen. Ennek tükrében vethetünk egy pillantást a szerelemre saját életünkben is, ahogyan a szépség iránti rajongásunk is előtérbe kerül. Ugyanígy felmerül a hatalom kérdése is, hogy mit tennénk meg érte, hogyan igyekszünk megragadni azt. Nebukadneccar példáján keresztül pedig azt is láthatjuk, hogy hogyan teheti tönkre az életünket. Zákeus a pénz szeretetének intő példája, akinek története reménnyel is szolgál számunkra. Nehéz lenne tagadnunk ugyanis a pénz meghatározó szerepét akár kultúránkban, akár mindennapjainkban. Természetesen a siker és a csillogás sem maradhat ki a listából. Sokunk álma, hogy sokra vigyük az életben, szintén szenvedések forrása lehet.
Nem kell azonban megijednünk akkor sem, ha e lista túl hosszúnak tűnik. Keller könyvét a bálványokkal való leszámolás mikéntjének leírásával zárja. Izgalmas, érdekes és olvasmányos stílusban nyújt segítséget azoknak, akik úgy érzik, hogy életük központjában nem a megfelelő értékek állnak, vagy akik szeretnék ezt előre is elkerülni.
Szabó Kristóf
Timothy Keller: Bálványaink
Harmat Kiadó, 2015
208 oldal