„És Tóbiást megtámadta egy hal!?” Tényleg ez áll a Bibliámban?
„Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl;, ott, ahol a kurta farkú malac is túr, sőt még azon is túl, na de a lényeg az, hogy volt egyszer egy legény. Na de nem akármilyen legény volt ám ő! Olyan nagy híre volt, hogy évszázadok óta, igen még ma is olvassák és ismerik a nagy Tóbit történetét!
Ez a Tóbit egyszer csak vállára dobta tarisznyáját, belebújt a hétmérföldes csizmájába, és gondolta: elindul világot látni. No persze mondhatnátok, hogy „ó ezt már hallottuk! Minden mesében az ifjú legény elindul szerencsét próbálni, legyőzi az ellenséget, majd a végén elnyeri a királylány szívét!” De ez most nem az a szokványos mese ám! Hiszen Tóbit nem önszántából, kíváncsiságból vagy kalandvágyból indult útnak. Lakhelyét, Izrael nemes vidékét megszállták a gonosz ellenséges babiloni katonák! És hát mondhatni, hogy „elvitték magukkal” a mi Tóbitunkat, és meghatározták, hogy hol kell majd laknia. Ez a Tóbit legény egy nagyon tisztességes legény volt ám! …”
Kezdődhetne akár így is Tóbit könyve. Azonban csak majdnem így kezdődik, mivel ez nem egy magyar népmese, hanem egy zsidó népmese. Na de miért is lehet érdekes számunkra egy zsidó népmese? Tóbit könyve a deuterokanonikus könyvek közé tartozik, amik a katolikusok számára a Biblia része. Röviden: a katolikusok a görög kánon alapján készítik a bibliafordításukat, mely több könyvet tartalmaz, mint a protestánsok által preferált héber kánon. Úgyhogy, ha katolikus bibliafordításod van, igen, abban szerepel a hal támadásáról szóló mondat!
Lényegében Tóbit fiának, Tóbiásnak az utazásáról szól Tóbit könyve. Habár mesés elemekkel van tarkítva, olyan komoly témákat is boncol, mint a házasság, a családon belüli konfliktusok, a más országban való élet, és a saját identitásunk megőrzése.
Ja és persze nem is beszéltem még az agresszív állatokról: a történet egyik „tanulsága”, hogy mind a halak, mind a verebek halálos fenyegetést jelenthetnek az emberre nézve! Vigyázat! Csak erős idegzetűeknek!!!
Damásdi Péter
Tóbit könyvét online is elolvashatod: http://szentiras.hu/SZIT/T%C3%B3b