Aki nyitott szemekkel és nyitott fülekkel jár-kel a világban, az biztos találkozott már Pál Ferenc atyával, közismert nevén „Pálferivel”. A katolikus papból lett mentálhigiénés szakember az Istennek való szolgálat mellett hétről hétre tölti meg a Kárpát-medence előadótermeit, hogy minden korosztályt buzdítson egy teljesebb életre. A szorongástól az önbecsülésig című negyedik könyve azoknak segíthet leginkább, akiket múltbéli sérelmeik akadályoznak a jelen teljes(ebb) megélésében.
A városban sétálva, de az interneten böngészve is gyakran találkozhatunk Pál Ferenc nevével – de nem csak Debrecenben, hanem az ország bármely pontján. Hogy miért? A fősodrú média által „sztárpapnak” nevezett plébános hívőkhöz és nem hívőkhöz egyaránt tud szólni lendületes, a humort sem nélkülöző, ám mégis alaposan elgondolkodtató előadásaiban.
Az előadások nagy része számtalan mini-esettanulmányból áll össze, melyek alapját Pál Ferenc mentálhigiénés praxisa, valamint általa nagyra tartott kollégák élménybeszámolói adják. De minden egyes sztori mögött ott van egy életút, melyben könnyen magunkra ismerhetünk; az atya konklúziói után pedig egyenes út vezethet ahhoz, hogy lépni merjünk saját életünk megváltoztatása érdekében.
A szorongástól az önbecsülésig című vaskos kötet is előadásaihoz hasonló sémára épül, de természetesen sokkal több egy előadásnál. Terjedelmének köszönhetően ugyanis számtalan példa leírását teszi lehetővé, amivel még több embert tud megszólítani.
„Az önbecsülés az élet alapértéke” – írja Pál Ferenc. És valóban, hiszen mindenhol szükségünk van erre, legyen szó párkapcsolatról, családunkról, munkáról, társadalomban elfoglalt helyünkről, egyszóval, az egész életünkről. Fontos megjegyezni: a szerző nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, azaz nem ad instant gyógyírt az olvasó önbecsülési problémáira. Sokkal inkább mintákat kínál arra nézve, hogy hogyan, minek a segítségével is lábalhatunk ki a negatív időszakokból.
Milyen a sebzettség-, és milyen a teljességvezérelt élet? Hogyan lehet megélni a legsötétebb mélységeket, hogy tartós világosságra ébredjünk? „Pálferi” a maga szórakoztatóan egyedi stílusában ezekre a kérdésekre (és még sokkal-sokkal többre) keresi a választ, de a konklúzió minden esetben ugyanaz: mi magunk vagyunk a megoldás kulcsai, a könyv csak eszköz az önbecsülés felé vezető úton.
Dezső Attila
Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
Kulcslyuk Kiadó, 2012
478 oldal