Kiszállás Szeghalmon

Mezősi Péter beszámolója arról, hogy a Kassai úti Közösségünk néhány delegáltja a Szeghalmi Református Gyülekezetbe látogatott

Egy áprilisi vasárnap reggel 8 fővel, 2 autóval és a technikai felszereltséggel vágtunk neki az útnak. Szeghalom egy csendes, vidéki kisváros a megyehatárnál, a Berettyó folyó partján. A gyülekezetből ketten is innen származnak: az egyik egyetemi lelkészünk és az egyik zenekarvezető. A templom a település szélén emelkedik, aminek érdekessége, hogy mellette van a rendőrség. (Viccelődtem is azzal, hogy a bűnbánatra hívásnak két módja áll rendelkezésre: a templomban a békés, a rendőrségen pedig az erőszakos mód.)

Miután megérkeztünk a kívül-belül egyszerű lelkészi- és gyülekezeti házhoz, egy óránk volt arra, hogy előkészüljünk és még egyszer elgyakoroljuk az énekeket. Némi frissítőt magunkhoz vettünk a kezdés előtt, amikor is a harmóniumot hallottuk megszólalni a teremből. Kiderült, hogy lelkészünk, Laci édesapja – id. Péter Szarka László, helyi nyugdíjas lelkipásztor – ezzel vezette fel az istentiszteletet. Az istentiszteleten voltak a helyiek számára is ismerős, énekeskönyvi dalok, de újakat is vittünk, melyeket igyekeztünk meg is tanítani nekik egy gitár és egy cajon kíséretével. Én személy szerint a vetítésért feleltem, és emellett az énekhangommal is szolgálhattam.

Az istentisztelet után egy nagycsaládos hangulatú ebéden vettünk részt a szeghalmi gyülekezet néhány tagjával, a közeli étteremben. A menü a klasszikus vasárnapi ebédet idézte – volt húsleves, rántott hús, sütemény és sok más finomság. Életemben először – addig csak filmekben látván – megtapasztaltam az asztali áldást, amit Laci édesanyja, Péter-Szarka Lászlóné lelkész mondott. Az ebéd során a hosszú beszélgetéseket néha megszakította egy-egy fogás, ha fogalmazhatok így.

A kiadós ebéd után egy kisebb sétára indultunk a folyó menti töltésen. Egy terjedelmes nádas, egy közeli focipálya, egy vasúti híd és két gólya bontotta meg a folyómeder monotonságát. Nem vagyok egy természetjáró, szóval nehezen tudom érzékletesen és átélhetően bemutatni a tájképet.

Amíg a séta után gyülekezetünk női tagjai egy közeli cukrászdában a helyi fagylaltárut kóstolták meg, a férfi többség a templomtoronyba merészkedtünk fel a meredek lépcsőkön. A torony kezdeti része olyan hatást keltett, mintha egy mozis vártoronyban lennénk a maga szűk ablakaival és lépcsősorával. A tornyot körülölelő erkélyre kimerészkedve szétnéztünk a városon. Persze ilyen magasan a helyzet az egészséges tériszonyt kihozza az emberből, de voltunk olyan elvetemültek is, hogy az erkélyen a helyszűke ellenére csoportképeket készítettünk.

Érdekesség, hogy Tildy Zoltánról, az egykori miniszter- és köztársasági elnökről illetve egykori szeghalmi lelkészről egy általános iskola és egy utca is el van nevezve, ráadásul a templom hátulsó részénél egy kisebb, róla mintázott mellszobor néz az utcafrontra.

Összességében véve nagyon élveztem a kiszállást. Nem volt róla elképzelésem – ennek okán elvárásom sem –, és szerintem nagyon jól sikerült.