henry-cloud-john-towsend-hatraink-mire-mondjunk-igent-s-mire-nemet

Határok, korlátok, szabályszegők és határozott érdekérvényesítés. Ez a könyv azonban nem a nemzetközi politikáról, hanem rólunk szól.

Nyílt titok, hogy az emberek szeretik megvédeni azt, ami az övék, ebben pedig nagy hasznát vesszük a határoknak. Bizonyára mindenki hallott már a kínai nagy falról. Bár a pontos adatok a fal hosszát illetően vita tárgyát képezik, a számok így is lenyűgözőek. Több ezer kilométer hosszan kígyózó erődrendszer, amit évszázadok alatt építettek, hogy megvédhessék magukat és békében élhessenek.

Ez ma is meghatározó vágya a legtöbb embernek. Békességben élni családunkkal, kollégáinkkal, barátainkkal és megvédeni, ami a mienk. Mégis tele vagyunk feszült és nehéz kapcsolatokkal, amelyekben óvatosan fogalmazva igyekszünk elkerülni egy újabb vita kirobbanását. Közben pedig mi magunk is szenvedünk. „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szíved, mert onnan indul ki az élet!”

Persze a politikailag korrekt fogalmak használatán kívül más lehetőségünk is van, ha szeretnénk békében élni embertársainkkal. Ebben kíván segítséget nyújtani Dr. Henry Cloud és Dr. John Townsend könyve, a Határaink: Mire mondjunk igent és mire nemet? Könyvük bemutatja, hogy a mi életünkben mit is jelentenek pontosan a határok. Azt, hogy hiányuk mekkora kárt tehet bennünk és embertársainkban egyaránt, személyes tapasztalataikkal illusztrálja a szerzőpáros. Tanácsadóként mindketten számos olyan esettel találkoztak, amik csak az érintett(ek) kitartó erőfeszítéseivel oldódhattak meg. A határok szerepe pedig kulcsfontosságú lehet az ilyen helyzetekben. Szülők és gyermekeik, házastársak és munkatársak közötti viták robbannak ki, mert nem mindig vagyunk tisztában azzal, miért is vagyunk felelősek. Mi az, amit nekünk kell megtenni és mit hagyjunk másra? A könyv sorra veszi a leggyakoribb problémákat, amikkel a különféle kapcsolatainkban szembekerülhetünk: Konfliktusainkat családunkkal, barátainkkal, házastársunkkal, gyermekeinkkel és önmagunkkal, végül pedig Istennel. Azoknak pedig, akik e könyvet olvasva fedezik fel, hogy gond van saját határaikkal jó hír, hogy a két író arról is beszél, hogyan tehetünk szert egészséges határokra.

Nem könnyű beismerni, hogy van, amire nem vagyunk képesek, vagy nemet mondani szeretteinknek. Sokszor egyszerűbb annyiban hagyni a dolgokat és a békesség látszata miatt szenvedni. Akik viszont szeretnének kiállni magukért és szeretteikért a szürke hétköznapokban is, azoknak jó szívvel ajánlom hasznos segítségül e könyvet.

Szabó Kristóf

Henry Cloud – John Towsend: Határaink. Mire mondjunk igent és mire nemet?
Harmat Kiadó, 2009

328 oldal