templomAz Egyetemi Templom annak ellenére, hogy 1942-ben szentelték fel, az ország egyik legmodernebb templomépülete. Már az építés idején is modernnek számított és azóta is igyekszünk olyanná formálni, hogy a mai kor igényeinek is megfeleljen.

Éppen ezért talán kicsit más érzésed lehet, amikor belépsz az épületbe.

Az előtérben kényelmes kanapék, asztalok fogadnak, itt található a teljesen új mosdónk is. A templomtérbe belépve kőpadló helyett padlószőnyeg,  padok helyett székek, szószék helyett vetítővászon és alacsony pulpitus, orgona helyett pedig zenekari felszerelések és mikrofonok fogadnak.

Azért lett ilyen a templom mert amikor megkérdeztünk több száz diákot arról, hogy milyen templomban éreznék jól magukat, akkor azt mondták, hogy egy olyanban, mint egy “nappali”. Azóta is azon dolgozunk, hogy minél inkább olyan térré alakítsuk a templomot, ahol jól érezheted magad.

A templom története egyébként nagyon izgalmas:

– Az épületet 1939-ben a Világháború kitörésének évében kezdték el építeni. Végül 1942-ben szentelték fel a Borsos József által tervezett templomot. Orgonánk és harangunk sohasem volt, hiszen abban az időben erre nem futotta.

– A háború alatt bombatalálatot kapott, így a létrejövő közösség alig néhány évvel az átadás után, rögtön el is kezdhette renoválni az épületet.

– A hirtelen megnövő gyülekezetet a legsötétebb diktatúra idején módszeresen elkezdték ellehetetleníteni. Az ide nagy számban járó professzoroknak és diákoknak megtiltották a gyülekezethez tartozást.

– Az épület az akkori állami vezetés számára “túl közel volt az egyetemhez” így határozat született arról, hogy azt meg kell szerezni.

– Végül az 1970-es évek első felében állami tulajdonba került az épület, és az itt lévő gyülekezetnek el kellett hagyni azt. A volt gyülekezet jelenleg Nagyerdei Református Gyülekezet néven a Bolyai utcai templomban működik.

– Az épületben néhány évig raktár volt, lépcsőjén évekig nyári színházi estéket tartottak a 70-es évek második felében.

– A 80-as években az egyetem számítóközpontja (a mai Informatikai Kar őse) és a Az Egyetemi Könyvtár Folyóirat és Zeneműtára költözött be az épületbe. Ekkor építették be azt a több, mint 400 tonnás acélszerkezetet a templomtérbe, amelynek 4 szintjén az állományt tárolták.

– A rendszerváltás után a Nagyerdei Gyülekezet szerette volna visszakapni az épületet. Az eekor indult per lezárulta után 2001-ben született egyedi kormánydöntéssel került vissza az épület.

– Időközben újraindult az egyetemi gyülekezet, amelyet hosszú ideig a teológusok szervezték. Első lelkészünk, Kókai Csaba (1995-2006) egy amerikai egyházi támogatásnak köszönhetően kezdhette meg munkáját akkor még a Bolyai utcai gyülekezetben.

– Valójában 2006 végén vehettük újra birtokba az épületet, amely immár Kustárné Almási Zsuzsanna és Püski Dániel lelkészek vezetésével 2007 legeleje óta újra az Egyetemi Gyülekezet otthona.

– Évekig a karzattermet használtuk, hiszen a templomtér sokáig használhatatlan volt. 2010-ben költözhettünk le újra a templomtérbe, ahol az időközben megnövekvő Egyetemi Gyülekezet végleg is megtalálhatta saját helyét.

– A jelenleg több, mint 250-300 fiatalból álló gyülekezetet három helyszínen működik. A Böszörményi úti közösséget Kovács Gergő és Szécsi Dóra, az Egyetem téri közösséget Arany Barbara és Püski Dániel, a Kassai úti közösséget pedig Péter-Szarka László egyetemi lelkész(ek) vezeti(k).

Az épület a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdonában van és az egyetemi misszió is az Egyházkerület támogatásával működik.

Jelenleg is aktívan keressük azokat a forrásokat, amelyek segítségével teljesen felújíthatnánk az épületet.