Kiszállás Szeghalmon

Kiszállás Szeghalmon Mezősi Péter beszámolója arról, hogy a Kassai úti Közösségünk néhány delegáltja a Szeghalmi Református Gyülekezetbe látogatott Egy áprilisi vasárnap reggel 8 fővel, 2 autóval és a technikai felszereltséggel vágtunk neki az útnak. Szeghalom egy csendes, vidéki kisváros a megyehatárnál, a Berettyó folyó partján. A gyülekezetből ketten is innen …

Vizsgaidőszakban is várunk

Eljött a terhelt időszak, de már látszik a fény az alagút végén. Nem csak grillezéssel/szalonnasütéssel/hotdogozással készülünk a harc megünneplésére, de addig is kitartunk melletted és minden héten a szokásos helyen és időben várunk alkalmainkra, hogy legyen mivel töltődnöd a kihívások közt. Böszörményi úti Campus Kedd 19:00, Színház előtér Egyetem téri …

Elérhető Isten: Dicsőítő est

Köszönjük az imákat, a készülést és mindent, ami által megvalósulhatott ez az áldott alkalom. Csodálatos volt közösen átélni, hogy Isten elérhető a hétköznapokban. Révész Eszter beszámolója: Gyülekezetünk közösségei első alkalommal tartottak közös dicsőítő estet az Egyetemi Templomban. Az est az Elérhető Isten nevet kapta, a célunk pedig az volt, hogy …

Kirándulás Kolozsváron és Tavaszi Találkozó Marosvásárhelyen

Juhász Levente beszámolója A Kárpát-medencei református egyetemi gyülekezetek hagyományosan március közepén rendezik meg az ún. tavaszi találkozót, melynek célja elsősorban a lelki feltöltődéssel egybekötött kikapcsolódás, valamint az ismerkedés. Idén a találkozó helyszínéül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Campusa szolgált. Magyarországon ez egybeesett a négynapos hosszú hétvégével, így a találkozó …