Nyár

Milyen a mennyország? Felhőkön álló angyalkórusok komolyzenei előadásaként kellene elképzelni? Talán ez a kép terjedt el róla, pedig Jézus egészen mást tanított: olyan lesz, mint egy menyegzői party, vagy egy nagy vacsora. Felszabadult hangulat, jó társaság, bőség. Talán a nyár is sok embernek ezt jelenti – kivéve azoknak, akik végigdolgozzák, …

Amerikába jöttem

Három gyülekezti tagunk az amerikai támogató gyülekezteinknél vesz részt egy hat hetes vezetői képzésen. Nézd meg, hogy telnek a napjaik 🙂 Amerikába jöttem 1.: Nagy utazás Hogyan késte le Eszter, Viola és Misi a csatlakozást, mert késett a gépük? Nézd meg! Nagy nehezen túlélték 😀

Évzáró mulatság: A grillparty

Annyi minden történt ebben az évben, hogy alig győzünk érte hálát adni. És még vége sincs! Kihívások között, vagy már megpihenve a vizsgák terheitől összegyűltünk, és együtt ünnepeltünk hálát adva Isten munkájáért, amit a gyülekezetben megtapasztalhattunk. Hogy sikerült? Nézd meg a grillpartyról készült kisvideót!  

Az imádság fontossága

Az imádság fontossága Emlékszem, amikor anya megtanította a nővéremnek és nekem a Miatyánkot. Körülbelül négy vagy ötévesek lehettünk. Emlékszem arra is, hogy az elején nem értettem, miért kell lefekvés előtt elmondani ezt, mert a konvencionális dolgokat akkor sem nagyon szerettem. De mivel a szüleink ezt kérték tőlünk, hát úgy soha …

Kiszállás Szeghalmon

Kiszállás Szeghalmon Mezősi Péter beszámolója arról, hogy a Kassai úti Közösségünk néhány delegáltja a Szeghalmi Református Gyülekezetbe látogatott Egy áprilisi vasárnap reggel 8 fővel, 2 autóval és a technikai felszereltséggel vágtunk neki az útnak. Szeghalom egy csendes, vidéki kisváros a megyehatárnál, a Berettyó folyó partján. A gyülekezetből ketten is innen …

Vizsgaidőszakban is várunk

Eljött a terhelt időszak, de már látszik a fény az alagút végén. Nem csak grillezéssel/szalonnasütéssel/hotdogozással készülünk a harc megünneplésére, de addig is kitartunk melletted és minden héten a szokásos helyen és időben várunk alkalmainkra, hogy legyen mivel töltődnöd a kihívások közt. Böszörményi úti Campus Kedd 19:00, Színház előtér Egyetem téri …

Elérhető Isten: Dicsőítő est

Köszönjük az imákat, a készülést és mindent, ami által megvalósulhatott ez az áldott alkalom. Csodálatos volt közösen átélni, hogy Isten elérhető a hétköznapokban. Révész Eszter beszámolója: Gyülekezetünk közösségei első alkalommal tartottak közös dicsőítő estet az Egyetemi Templomban. Az est az Elérhető Isten nevet kapta, a célunk pedig az volt, hogy …